A rajongásig szeretett Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.

     A sorozat utolsó előtti részéhez értem, és sem elégedett sem boldog nem vagyok. Majdnemhogy inkább szomorú. 4 csillagot adtam a negyedik részre, ami az eddigiek közül a legalacsonyabb pontszám. Hogy miért? Azt is leírtam! 

     Eddigi kedvenc részem a sorozatból! Az előzőek is szinte teljes mértékben szívembe lopták magukat, de az Ármány és kézfogó mindegyiket felülmúlta számomra. 702 oldal úgy röppent el, mintha csak 100 lett volna. Végül pedig kap egy olyan befejezést a történet, hogy az olvasó leteszi a könyvet, és: "Basszus. Ez tipikus Böszörményi lezárás."

     Amennyire félve nyúltam a könyvsorozathoz, annyira lopta be magát a szívembe, és szerettem meg Mili kisasszonyt, Agáta mamát, és a többi szereplőt. De vajon hogy sikerült Ambrózy báró eseteinek második része, ami a moly.hu-s értékelések alapján a 2. legjobb krimi, a 3. legjobb ifjúsági, és az 5. legjobb kortárs könyv érdemét nyerte el?! Nos, számomra egy fél csillaggal rosszabbul, mint a Leányrablás Budapesten, de nézzük kicsit bővebben: